az elso Google $100-ral az a baj, hogy valami emlekezetes-maradandora akartam kolteni [micsoda ostobasag].
azonban annyit kellett ra varni, hogy mar mindent megvettem azokbol, amire ezt a penzt szantam.

tovabba habostortara vagy konyvekre kolteni keves
koncertjegyre  nem eleg
lottozni tul sok

matol kotelezo a Secondlife a cegnel.

Gmail meg mindig letiltva.

mar a BBC is bemondta

tegnap a magyar orvos ismerosom megkerdezte, hogy en "megszoktam-e mar itt".

a lelkiismeretre nincs angol szo

update: a lelkiismeretre talan van angol szo [holnapra megint megtalalom, mert elveszett].

a lelkiismeretfurdalasra viszont egyaltalan nincs parhuzamos kifejezes.

nevnapon kaptam

a növényeknek és állatoknak tulajdonított emberi tulajdonságok mindig bosszantottak, mert a tulipán nem vár haza és a fenyő sem nő gyorsabban, ha dúdolunk neki. a halak pedig nem lelkesednek a gazdájuk iránt.

a bambusz erre azt kezdte el, hogy ha egyedül hagyjuk pár napra, iszákos lesz. sértődötten áll a sarokban és duzzogva mutogatja a szikkadt köveit. pedig vasárnap kell mindig újratölteni, tudom. addigra párolog el a két deci víz, amit kap.

kivéve újabban.

ha azt akarja a szememre vetni, hogy egyedül van, két nap alatt beissza a pohár vizet és úgy tesz, mintha nem foglalkoztam volna vele. látszólag kiszárad mindene és csak lengeti a leveleit. arra vár, hogy valaki észrevegye. közben pedig pukkadozva magába szorítja a vizet, de fogadjunk, alig várja, hogy újra kiereszthesse. két deci teljesen szétpaszírozza belülről szerintem.

hozzászokott a társasághoz vagy legalábbis ahhoz, hogy valaki folyton mozog körülötte. majd bevezetek egy szélforgót.

a bazsalikomok és rukkolák hisztériájáról nem is beszélve. a fény balról jön. balról jött és onnan is fog jönni. erre két napi távollét után ők ostobán a jobb oldali sötét sarok felé kezdenek hajolni, aztán nyilván felhergelik egymást és közös depresszióba esnek, lekókadnak és futkoshatok velük körbe a szobában, hogy újra talpra álljanak a fény felé nézve. képesek úgy tenni, mint akinek már csak napjai vannak hátra és alulról felülről kell őket fürdőztetni, hogy helyreálljanak.

növények. pff.

Szóval van ez a figura, aki az egyik klipben még lapátkarjával pancsolva dugja a pirosbőrű szobát, a másikban meg az izraeli tévében két nagypapának magyarázza a dúr és moll világvicc hatalmát, aztán kesztyűben elzongorázza azt, hogy Gogol. Le nem bírna állni.

Ráadásul mindannyiunk gyerekkorát teszi helyre, mikor a zongoraversenyt végre rendes értelemben versenynek mutatja: bemelegít. izzad.

Kiezmiezmilyenez.

A Gonzales az. Csakis ő lehet. A magyar származású kanadai zsidó, aki berlini de francia. Nem állítom, hogy nem öregedett meg. Minek. Elnézve a bűvész-identitásos legfrissebb lemezborítót (biztos új hóbort) meg a zsabós inges átható tekintetet, lehet, hogy most már tényleg le kéne állnia. A Solo Piano album azért még mindig abbahagyhatatlanul játszható körbe és körbe. Most épp három és fél órája szól.

Az az érdekessége, hogy minden albumán más a stílus. Van neki komolyzongorás, meg alternatív rokkos meg nyálas mázas. A wikipédia azt írta, hogy kezdetben az egyetemen tanulta a jazz virtuóz és zeneszerző szakot, és minek? Azért, hogy alternativ rock zenekart alapítson, legyen egy slágere és utána makacsul bukjon. (Nem volt hajlandó megváltoztatni a slágergyanús szám címét "Making a Jew Cry"-ról akármire, úgyhogy egyik rádiós sem akarta felkonferálni. Nemám.) Utána lakott Kelet Berlinben 1999-től, ami nem túl nagy hőstett, de persze ő lett a világ legrosszabb MC-je. Direkt. Még mindezek előtt némafilmekhez zongorázott (a mozigépész előtt mindenképp szeretnék némafilmekhez zongorázót is a rajongóim között tudni), aminél romantikusabban el sem lehet képzelni.

Egyébként ő a Feist producere (ez pontosan milyen munkakör, hogy ők most akkor lefekszenek-e, vagy hogy oldják meg, az részletesebben is érdekelne) és néha átöltözteti azt a lányt karácsonyfának, hogy rappeljen.

Az interjúk, meg a klippek sokkal többet mondanak. Némelyikben még irtó helyes. Aztán öreg lesz és lassan elkezd varázsolni.

Ez a poszt pedig azért született, mert engem egy egész délután el tudott szórakoztatni a játéka, a zeneviccei és egyszer még ámulatba is estem, de majd ti is.

If you work by reason, you grow rough-edged; if you choose to dip your oar into sentiment's stream, it will sweep you away. Demanding your own way only serves to constrain you.

Natsume Soseki: Kusamakura

_{ez egy ilyen japan konyv, nem kell ra figyelni. ma, amikor eletemben eloszor egy nagy ceg vezeto embere leirta a szavaimat, az en tudasom talalta erdekesnek vagyhat nem elfelejteni valonak, azt gondoltam, inkabb ezt kene a prezentacios falra prjekciozni es ugy mindketten jobban jarnank.}